Gondoltam mivel már a végét járom a babavárásnak, ideje írnom róla, hogy ez nálam hogy zajlott és hogy milyen tapasztalataim vannak.

Kezdjük az elején. :) Mivel nekem endometriózisom van, ráadásul elég csúnya változatban már, tudtuk hogy nem lesz egyszerű. Megmondta az orvosom hogy 6 hónapot kapunk a spontán teherbe esésre, ha nem megy, akkor irány a lombik program. De nem tudják megmondani hogy valaha sikerülni fog e. Hát... így indultunk neki.

Januárba abbahagytam a hormon gyógyszert, ami mesterséges klimaxba tartott, nem kevés mellékhatással. (idegbetegség, éhségrohamok, 60 kilóról majdnem  80ra való hízás,stb.) Annyira akartuk hogy éjjel- nappal egymáséi lettünk. :) Így ment ez 3 hónapig. És semmi...mindig csak 1 vonal volt. És  persze az endometriózisom egyre rosszabbodott. Közben a munkahelyemen is egyre több stressz ért. 

Áprilisban  úgy döntöttem, nem görcsölök rá. Ha valaki szeretné hogy az anyukája legyek, akkor biztosan jönni fog. Csak türelmesnek kell lennem és elfogadnom hogy van amit nem tudok irányítani. Így elkezdtem élvezni az életem, a saját lakásunkat, és nem gondoltam a babára. Kizártam teljesen. Még csak szóba sem hoztam.

Május elején mindig szabit veszünk ki, mert ott van egy hosszú hétvége amit meg szoktunk így hosszabbítani, és mert születésnapom is akkor van. Idén is így volt ez, és hazautaztunk a szüleimhez. Nem éreztem jól magam,aztán egyik este Vuk is sikeresen meglátogatott. A gyomrom ketté akart szakadni. Mivel a Mikulásnak is meg kellett jönnie, hát elmentem a patikába és megvettem a szokásos terhességi tesztet. Gondoltam úgy is egy vonal lesz, de megnyugtatom magam, hogy nyugodtan vehetek be gyógyszert.

Legnagyobb meglepetésemre 2 csík jelent meg. Életemben  először éreztem hogy földbe gyökerezett a lábam. 

A szabadság után visszatérve Győrbe,elmentünk a dokimhoz. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor megláttuk az ultrahangon azt a kis bogyót, ami még szerintem akkora sem lehetett mint egy borsó és már keményen lüktetett. Nagyon jó érzés volt. El sem tudom mondani. Mind a ketten olyan boldogok voltunk és persze most is azok vagyunk. Mivel a nemét még akkor nem tudtuk és egy kis pötty volt, így elneveztük Pötyinek.

Persze számomra még csak most jött a neheze. Az ember elképzeli hogy milyen lesz ha babát vár. Úgy gondoltam dolgozok ameddig bírok, és hát miért ne bírnék? Ez nem betegség hanem egy állapot. Hát...a kislányunk nem volt egy véleményen velem. :)

Kezdtük az irdatlan mellfájással. Ha hozzáért valami, azt hittem letörik. Csak melltartóba bírtam aludni. Gondoltam ez semmi, kibírjuk. Bárcsak ennyi lett volna.

Aztán gyakorlatilag főszerepet kaptam a Vuk című mesében. Ott tartottunk hogy semmi nem maradt meg bennem. Volt hogy a víz sem. Szőlőcukor, jégkrém, meg esténként a hideg gyümölcs. Ha valami bent maradt annak nagyon örültem. Pláne hogy nagyon aggódtam hogy mit eszik Pötyikém ha nem marad lent semmi.

Körül belül a 18-20. hétig ez ment. Nem tudtam sehová elmenni, víz meg szemetes zsák nélkül. Gáz amikor az utcán előkapod a zsákot, mert az hogy terhes vagy még nem látszik rajtad és az emberek amúgy is olyan ridegek. Úgy néznek rád mintha valami rossz narkós vagy alkoholista lennél. Rajtam meg pláne nem látszódott semmi, mert ez idő alatt összesen 11 kilót fogytam. Soha nem gondoltam hogy én terhesen jobban fogok kinézni testalkatilag mint nem terhesen. :) Mindig azt hittem hogy vagy 30 kilót fogok hízni a babaváráskor. De nem. Szóval felkészültem a legrosszabbra és pozitívan csalódtam. :)

Pötyikém megmozdult augusztusban, ott a 19. hét környékén. És onnantól elmúltak a rosszullétek. Egyre több mindent meg tudtam enni, persze fokozatosan. Én aki soha nem voltam édes  szájú, állandóan a sütit kívántam. Drága Pistim meg amint ideje engedte, mindig elvitt cukrászdába. :) Tudnotok kell hogy nekem álom párom van. Mindenbe segített nekem, amibe csak tudott és mindig  a kedvembe járt. Minden vizsgálatra jött velem. Nem hagyta volna ki semmiért.  Ezek mind most is igazak.

Végre elkezdtem élvezni a terhességet és jó volt hogy látszik is hogy pocakosodok. Azt hittem az emberek csak egy picit odafigyelnek a kismamákra, de sajnos nem. Nem vártam el sokat a mai  társadalomtól, de így is csalódnom kellett. Például azt hittem toleránsabbak ha a zebrán átmegyek, de gyakorlatilag volt hogy örültem hogy nem ütöttek el a zebra közepén. Vagy ha elmentem bevásárolni, nem gondoltam volna hogy ki kell párnázni az ember hasát, mert különben minden 2. ember neki tolja a kosarat. A nyugdíjasokat meg sem említem. Sajnos amúgy sem vagyok jó véleménnyel róluk, mióta terhes vagyok meg egyenesen frászt kapok tőlük, és minden este imádkozok hogy csak nehogy ilyen legyek.

Na meg jön mindenki, a család, sőt, még idegenek is, hogy aludj sokat mert nemsokára nem fogsz,meg úgy is üvölteni fog egész nap, meg remélik hogy nekünk is rossz és szófogadatlan gyerekünk lesz, stb. Szóval a kedves és jó kívánságait hangoztatja mindenki, pedig rohadtul nem vagy kíváncsi senki véleményére. Örülsz és várod a kisbabádat, akiért mindent megtettél volna és akiért meg is  fogsz tenni mindent, de az ilyen aranyos megjegyzések sokszor elveszik a kedved, és elkezdesz félni, hogy vajon kell ez nekem?. Vannak elképzeléseid a gyerekneveléssel kapcsolatban, hogy te mit és hogyan szeretnél majd csinálni. Ezeket a gondolatokat tartsd meg magadnak mert az emberek 90 %a vagy kiröhög vagy meg akar győzni az  ellenkezőjéről. Aki tényleg segíteni akar majd azt meg tudod különböztetni. Ez a ritkább. Nagyon kevés van az ilyen emberből.

Lehet hogy most csúnya leszek, de nekem ez a véleményem. Tudjátok csak ámulok és bámulok, amikor 1 hónapban egyszer elmegyek a táppénzes papíromért a terhesgondozóba. Csak figyelem az anyukákat és szörnyülködök. Nem azt mondom hogy én egy szépség vagyok, de attól hogy várandós az ember még lehet igényes és nézhet ki jól. Nekem nem fér bele hogy a 20 centit lenőjön a hajam és az sem legyen megmosva. Vagy hogy hiányozzon a fogam és hahotázás közben ezt még meg is mutassam mindenkinek. És az hogy ne tiszta ruhába mennyek el bárhová is. Szóval amikor ilyen anyukákat látok, és az ilyen anyukák nagyon sokan vannak, ( a terhesgondozó 80 %a) elgondolkozom a pasikon. Hogy lefeküdtek egy ilyen nővel, mert azért vár babát, de hogy volt gusztusa? Mert ha én pasi lennék, nem mártanám a pennám ilyen tintába. Gonosz vagyok? De attól hogy anya lesz valaki, attól az alap higiéniánkat tartsuk már meg. Nem kell elhagyni magunkat akár mennyit is hízunk. Nekem is van olyan hogy nincs kedvem "kiöltözni" meg nagy sminket dobni, de megpróbálok kulturáltan kinézni. És jól esik a lelkemnek ha megdicsérnek hogy jól nézek ki, nem pedig összesúgnak a hátam mögött hogy de gáz ez a muter. :)

Most péntek van. Kedden megyünk az orvoshoz, akivel most tisztázzuk le hogy mikor császároz meg. Ugyan is nem szülhetek a betegségeim miatt + a kislányom amúgy is farfekvéses. Megmondom őszintén, nem  bánom hogy nem fogok szenvedni és hogy a kisbabámat nem kell kipréselnem egy kis lyukon. Elítélhettek ezért is, de nekem jobb ez így. És úgy gondolom a babámnak is. És Pistinek is jobb lesz utána. :) Hiszen attól hogy anya leszek még nő maradok.

Holnaptól 36 hetes terhes vagyok és gyakorlatilag már nem koraszülött a kicsim ha megszületik. Bízok benne hogy karácsonyra már itthon leszünk és külön, de majd meglátjuk. Az biztos hogy jövőhét szombaton még hivatalos vagyok céges bulira és terveim szerint elmegyünk és még egybe. :)