Ígértem hogy folytatom az előző bejegyzést. :)

Nos, kezdjük ott hogy a magyar egészségügyet szerintem nem kell bemutatni. Engem jó előre felkészítettek, hogy sok jót ne várjak, pláne nem a szülészeten. ( Durva nem? Hogy pont ott ahol életek jönnek a világra.. na mindegy.)

Lelkileg fel is készültem és féltem is hogyha tényleg ennyire bunkók lesznek, akkor ki fog segíteni ellátni a gyermekemet. Ugyan is a győri kórház "baba-mama barát" ( hát ez minden volt csak az nem),  ami azt jelenti, hogy megszülöd a babádat és onnantól éjjel nappal veled van és old meg ahogy akarod. Császáros lévén baromira féltem hogy hogy fogok felkelni egyáltalán. De mennyünk sorba....

Mindenki azt mondta hogy készüljek, mert nekem milyen rossz lesz hetekig,mert nem fogok bírni felkelni a hasamon lévő vágástól, meg az se biztos hogy lesz tejem, mert a császárosoknak nem lesz. Ezért én anyuval előre megbeszéltem hogy jön és minden nap segít,mert ezek szerint magamat is alig tudom majd rendbe tenni, nem hogy a kicsimet. Na most jelentem mindenkinek, hogy a világ legnagyobb baromsága amit összehordtak nekem. Ugyan is semmi bajom nem volt. Reggel megszületett a Norina, este 7-kor már sétáltam a folyosón. Húzódott a hasam de nem mondanám hogy annyira fájt. Másnap már semmi bajom nem volt és fájdalmam sem volt egy csepp sem.Pedig a vérhígító miatt úgy nézett ki az alhasam mint akit jól megvertek. A tejnek segíteni kellett egy kicsit mellszívóval, de az is lett harmadnapra rendesen. Szóval én azt mondom hogy egyáltalán nem volt rossz élményem ilyen téren, pláne hogy a kis Nonóm sem volt szétnyomódva, meg csúcsfej, meg lila meg ilyenek. De az előző posztban ti is láthattátok a képen. :)

Mások azt is mondták hogy nem lesz köztünk kötődés akkora mert nem szülöm meg rendesen. Hát, nem tudom melyik újszülött mondhatta ezt, de egyáltalán nem volt igaza. Ragaszkodott már akkor is a kis maszatom hozzám és tudta meg tudja hogy én vagyok a muter. Abszolút megismert az első találkozónkon. Úgy gondolom ez nem a szülés mivoltán múlik. 

A szoptatásra mindenki azt mondta hogy csodálatos és belsőséges dolog. Na ez nem igazán van így nálam. Nekem annyira fájt és sokszor még most is fáj, hogy már sírtam szó szerint, ráadásul vérzett is a mellem az elején mint állat. Mindig azt mondtam hogy ebből elég, befejeztem. De amikor meglátom Pötyit, elfelejtek minden fájdalmat és minden rosszat. Most már hogy egy hónapos, kezd jobb lenni és egyre kevésbé fájni. Nem tudom hogy ezt újra végig tudnám e csinálni. A szülést bármikor, simán. De a szoptatást....nem biztos. 

A nővérek akik egytől egyig szülésznők, mindannyian segítőkészek és baromi jó fejek voltak. Ez pozitív csalódás volt számomra. De a csecsemőgondozókat a pokolba kívántam, kivéve azt az egy-kettőt akik normálisak voltak és nem mindenre az a volt a válaszuk hogy: "Anyuka mennyen vissza a szobába szoptatni." Nem igazán segítettek megmutatni hogy is csináljam, és ha nem lenne egy 4 éves húgom, akkor azt sem tudtam volna hogy fogjam meg a kicsit. Semmit de tényleg semmit nem segítettek. Plusz némelyiken a világfájdalom is rajta volt. Én elhiszem hogy durva 12 órázni, meg nagyon keveset keresnek. De ott ahol kisbabák vannak, a legszebb dolog a világon, ott nem kellene ilyennek lenni.

Ebből kifolyólag, meg amúgy is, alig vártam hogy haza mennyünk. Sajna még két napot rá kellett húznunk, mert Nonó besárgult és még kék fényezni kellett. Én csak úgy mondtam hogy szolizunk még. :)

Bevallom őszintén a kórházba könnyebb volt,olyan szinten, hogy ettem, aludtam meg a babámat láttam el. De itthon azért nem olyan egyszerű. Itt már figyelni kell arra is hogy legyen kimosva, kitakarítva, de kaja is kell,meg boltba is menni kell stb. És nincs az hogy majd este alszok, mert kő kemény 24 órás műszak van. Eszméletlen nehéz ilyen szempontból szülőnek lenni, és erre nem tudsz, és senki nem tud felkészíteni. Azok az anyák előtt meg leborulok, akiknek van még otthon másik gyerkőc is, akit ugyan úgy rendezni kell.

Nagyon nagyon nehéz.De mire kibuknál, addigra elfelejted. Mert csak nézed azt a kisembert, aki belőled is van, meg benned fejlődött ki, és tudod hogy szüksége van rád. Mert te vagy neki a minden. Úgy ahogy ő is neked. Aztán elereszt egy mosolyt és a szívedet elönti egy meleg érzés. 

Lehet hogy szörnyű a terhesség, a szülés, a szoptatás, az éjszakázás,de mikor ránézel, rájössz hogy már így vagy teljes és hogy eddig nem voltál az. Eddig csak úgy voltál, de most már van értelme annak hogy élj. Azt hiszem ez jelenti anyának lenni. :)