Posta kocsi hozta ezt a gyönyörű kis csomagot, de nem is akár hogyan.
Pistit akkor műtötték lágyéksérvvel és anyukám volt otthon Norinával. Mondtam neki hogy fog jönni ma csomag, vegye át. Mikor hazaestem a kórházból, sírva fogadott hogy ő most valamit rosszul csinált??? . Megijedtem. Mondom Jézus, mi történt? És ő elmesélte, hogy a kedves postás úri ember, a lépcsőház aljából már üvöltött míg fel nem ért az elsőre, hogy anya bassza meg (bocsi a csúnya beszédért), mert hogy ő tilosban parkolt és ez a szar csomag neki nem ér annyit hogy megbüntessék. Majd átadta a csomagot és káromkodva elviharzott.
Aki ismer tudja, hogy igen nagy mákja volt az Úrnak, hogy nem én voltam itthon, mert ezért a viselkedésért igen adtam volna neki az ívet, de így se kellett engem félteni. Kinyomoztam a győri fő fő posta igazgatójának a telefonszámát és szépen közöltem vele, hogy ide még egyszer ne tegye a lábát a futárjuk. Közölte hogy utána jár a dolgoknak. Másnap vissza is hívott, hogy sajnálja, de a dolgozójának éppen rossz napja volt. Erre csak annyit mondtam, hogy nekem is az van, még se küldök el senkit az annyába.
Másnap szintén jött volna csomagom, de a gerinctelenje nem merte felhozni, helyette kaptam egy értesítőt hogy nem voltam otthon. Azóta egy fiatal srác hozta a csomagokat, szóval nem volt alkalmam elkapni.
Na de térjünk végre a termékekre amiket kaptam. Jött egy Levendulás kézkrém, Levendulás arckrém és egy Vanilliás arcradír, egy helyes kis levendula mintás vászon táskába. (itt)
Sajnos egyik termék sem vált be. Imádom a levendulát, de ez nagyon erős volt, pedig az állag meg az érzet nagyon jó lett volna. Így anyunak adtam és ő imádta. Szóval lehet hogy csak az illat hibádzott. A radír meg teljesen szétvált, így testradírnak használtam el. Sajnos nem ájultam el a márkától, pedig mást is kinéztem tőlük. Az a baj, hogy egyre többet csalódok ebben a natúr vonalban, úgyhogy más irányelv után fogok nézni.
Ivett